- 1. Nagy előnyhöz juthatnak egyes nyugdíjasok A 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében együttműködési megállapodást kötött két szakmai szervezet, első körben a gyógyszerészek edukációja a cél.
- 2. Újabb ukrán területeket foglaltak el az oroszok Harkiv régióban, öt határ menti falu került orosz fennhatóság alá a pénteken indított offenzíva eredményeként - közölte a moszkvai védelmi minisztérium.
- 3. Újabb fordulat az Északi-sark birtoklásáért folyó küzdelemben Boris Pistorius német védelmi miniszter Norvégiával közösen fenntartott partnerséget javasolt Kanadának az Atlanti-óceán északi medencéjében, illetve az északi-sarkvidéki régióban a tengerfenéken futó infrastruk
- 4. Közmunkára ítélte a bíróság a DK politikusát A párt közleménye szerint azért ítélték el a politikust mert az Orbán-kormány tagjait kérdezte a pedofilbotrányról.
- 5. Világraszóló magyar eredményről számoltak be Az elmúlt időszakban óriási napenergia-kapacitások épültek ki Magyarországon, kiemelkedőnek számít ezen energiaforrás aránya az áramtermelésben.
- 6. Sokszor ez a hétköznapi tárgy okolható az otthoni wifi gondjaiért Nem, most nem feltétlen a mikrohullámú sütőre, és nem is a játékkonzolra gondoltunk.
- 7. Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón.
- 8. Mihail Misusztyin: az orosz kormány fő feladata a "különleges hadművelet" részvevőinek tám... A "különleges hadművelet" részvevőinek támogatása marad az új orosz kormány legfontosabb feladata - jelentette ki Mihail Misusztyin miniszterelnök-jelölt pénteken az orosz parlament plenáris ülésén.
- 9. Beügyeskedték Vlagyimir Putyin parádéját az ukrán mellett a lett tévébe is a hackerek Akaratán kívül sugározta a moszkvai, vörös téri katonai díszszemlét több ukrán és lett tévéadó. Orosz hackerek ugyanis feltörték a médiumok rendszereit május 9-én. Az ukránok sem maradtak adósok.
- 10. Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen Több mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt szombaton a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában