- A szovjet éra vonyító ZIU trolijával nosztalgiáztunk az évfordulón Szegeden (Autószektor) A hosszú budapesti egyeduralmat követően az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. Az 5-ös troli a 10 évvel korábban megszüntetett 5-ös villamos nyomvonalán haladt. A kilenc ZIU–9-es típus
- Iskola közelében, veszélyes kereszteződésben létesítenek okoszebrát (Autószektor) Okoszebra Dabason Annak ellenére, hogy a gyalogos balesetek száma évről évre javuló tendenciát mutat hazánkban, a Rendőrség tavalyi adatai szerint 2023-ban még mindig több mint 800 gyalogost ütöttek el kijelölt átk
- Újítás jön a budapesti közlekedésben (Vezess) Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki májustól autóbuszok és trolik hátuljára és oldalára a BKK.
- Megszűnik a 100 ml-es szabály a repülőkön (Autószektor) A drogériák már régen ráálltak a mini termékek árusítására is. A legtöbb helyen van egy külön részleg az utazóknak, ahol 100 ml-es műanyag palackokban árulnak számtalan tisztálkodási eszközt. A speciális cso
- Nyílt napot tart a BKV a kelenföldi buszgarázsban (Autószektor) Különleges járművek, vezetett csarnoklátogatás, Kresz-pálya és tesztvezetés is várja a közlekedésbarátokat a BKV egésznapos, ingyenes rendezvényén a kelenföldi autóbuszgarázsban (1113 Budapest, Hamzsabégi út 5
- Elfolyt a hűtővíz az 56 kilométert futott Cybertruckból, a Tesla szerint erre nem él a gar... (Totalcar) Az átvétel sem ment zökkenőmentesen, aztán az első kilométerek után elromlott az autója.
- Csökkent a személyautók értékesítése a világ legnagyobb piacán áprilisban (Autószektor) MG 3 A világ legnagyobb újautó-piacán éves szinten 5,8 százalékkal csökkent a személyautók értékesítése áprilisban, a márciusi 5,7 százalékos bővülést követően. Kína autóexport-növekedése éves szinten 3
- Most a BMW kupában tör az élre Krisz, aki kedvenc kápolnai állatvédő szervezetének logóiva... (Autószektor) Ezek lesznek a helyszínei a május 1-én indult brit VRRC (Virtual Reality Racing Club) által szervezett versenysorozatnak, ahol a BMW 135Í virtuális versenyautók volánjai mögött egyetlen magyar résztvevőként a 11 esz
- 100 százalékos behozatali vámot vet ki az USA a kínai villanyautókra (Totalcar)
- Végre elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz az új Kresz (Autószektor) A minisztérium megkezdte a közlekedési szabályrendszer átfogó megújítását, amelynek keretében egy új Kresz is születőben van - emelte ki az ünnepségen Nagy Bálint. Az államtitkár elmondta, széles körű egyezte
- Videón a szembesávba kacsázó hevesi sofőr (Vezess) Az árokban kötött ki az az autós, aki olyan állapotban ült a volán mögé, hogy alkalmatlan volt a közlekedésre. A teljes útpályát bejárta haladás közben.
- Razziára készül az utakon a rendőrség (Vezess) Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart hétfőtől a magyar rendőrség a hazai utakon.
- Hurrá, nyaralunk! De meddig kell tölteni a villanyautót?! (VillanyAutó) Hogyan befolyásolja a fogyasztás a töltési időt? Mutatjuk!
- Ma van a közlekedési kultúra napja, mutatjuk a programokat. (Autószektor) Az évnek ezen a napján a közlekedő társadalom és a kulturált közlekedés ügye iránt elkötelezett gazdasági és civil szervezetek különböző rendezvényekkel, aktivitásokkal – előadásokkal, közösségi közleke
- Gyere a Balatonhoz csodás veteránautókat nézni. (Vezess) Kivonultak a Balaton partjára az ország legszebb veteránautó! Idén is megrendezték a Balatonfüred Concours d’Elegance-t, mutatjuk, milyen autókra számíthatsz!
- Hidrogénnel hajtott pickupon dolgozik a Ram, Európába is hoznának (Totalcar) Jelenleg csak bődületesen nagy benzines és dízelmotorokkal elérhető a típus, de hamarosan akár zéró emissziós kivitele is lehet.
- Állítólag 9000-ig forog a Bugatti új, 8,3 literes szívó V16-osa (Totalcar) Nemrég további információk kerültek nyilvánosságra, többek között Mate Rimac, a Bugatti-Rimac CEO-ja jóvoltából.
- Újabb közúti razziát jelentett be a rendőrség (Autószektor) A Roadpol Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség 2024. május 13. és 19. között Magyarország egész területén a nehéz teher
- Régi fényében tündököl a legelső, Turbo nevet viselő Porsche (Origo - autó) Az 1973-as Frankfurti Autószalonon kiállított a Porsche 911 Turbo 3.0 tanulmány újra eredeti állapotát mutatja.
- Egy Bentayga és egy Flying Spur is odalett az M0-áson (Totalcar) A két Bentley összértéke megközelíti a 200 millió forintot.
- Ráhúzta a kormányt az agresszív taxis, majd megvárta az alagút végén - videó (Autószektor) A Bpiautósok olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette az esetet, amelyben egy fordos taxis és egy kerékpáros az érintett. „Május 9-én, 08:20 körül a Clark Ádám téren haladtunk az alagút irányába és figy
- 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában az első negyedévben (Járműipar) Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés Romániában az első negyedévben - derül ki a Romániai Autógyártók Egyesületének (Acarom) közzétett adataiból.
- Átadták a megújult és kibővített Kresz-parkot a Városligetben (Autószektor) Az elmúlt tíz évben Magyarország kormánya hajtotta végre a legnagyobb zöldfelület-rekonstrukciót a fővárosban, a kormány egyedül több zöldfelületet hozott létre Budapesten, mint a főváros és az összes kerület
- Volt egy kis baj a szemből érkező teherautóval, a kamerás autó vezetője csak üvölteni tudo... (Origo - autó) Mindenki rémálma ilyet látni.
- A Ford újragondolja 2030-as elektromos célkitűzését (Totalcar) Lehet mégis fognak még belső égésű motoros autókat árulni.
- Rovanperä pénteken az élre állt a roppant izgalmas Portugál-ralin (Autószektor) A Toyotával versenyző Kalle Rovanperä mindössze egy másodperccel előzte meg csapattársát, Sébastien Ogier-t a 2024-es FIA Rali Világbajnokság ötödik fordulóján, egy olyan napon, amelyet öt különböző pilóta is
- Bemutatjuk az összes magyarországi üzemanyag fajtát (Origo - autó) Ezt érdemes tudni az itthon kapható üzemanyagokról
- Budapestre is járatot nyithat az új indiai szélestörzsű (Autószektor) India legnagyobb fapados légitársasága az IndiGo mintegy 30 darab Airbus A350-900-as szélestörzsű repülőgépre adott le fix rendelést, míg további 70 darab A350-esre tartanak opciós igényt a jövőben. Az A350-900-aso
- Az ötvenes éveket idézi ez az 1900 lóerős villanyautó (Origo - autó) Az 1955-ben a Pinin Farina által épített Lancia Aurelia Florida megjelenését kapta a Pininfarina Battista 55.
- Ennyire rozsdás Cybertruckot még biztosan nem láttál (VillanyAutó) Az ismert rapper autója egyedi megjelenést kapott.
- Annyira felidegesítette a csapata, hogy távozna Bottas az Alfa Romeótól? (Player) A finnél a miami versenyhétvégén történtek tehették fel a pontot az i-re.
- Gátlástalan előzés Tatabányán, tolatás az M1-es leállósávjában, kalapáccsal hadonászó taxi... (Origo - autó) Válogatás az ezen a héten közzétett, hajmeresztő közúti eseményekből.
- Végre lehet kapni új gumiabroncsokat a Ferrari Enzóhoz (Totalcar) Az a párszáz Enzo-tulaj most nagyon örülhet.
- Szaporodtak a használhatatlan állapotú járművek (Vezess) Érdekes adatok a hazai autókról harminc évvel ezelőttről: ebből kiderül, hogy hiába voltak fiatalok a kocsik, sok volt belőle a használhatatlan állapotú
- Ezért életveszélyes a hamis alufelni (Player) Még sosem prezentált ennyire tanulságos tesztet egy ennyire ízléstelenül öltözött ember.
- Olyan baleset történt az M0-son, hogy a biztosító is leizzad (Vezess) Négy személyautó, ebből két Bentley, és egy kisteherautó szenvedett balesetet az M0-son pénteken. Kiszakadt kerék és alkatrészek mindenhol.
- A város, ahol hanyatlanak a benzinkutak (Vezess) Kína harmadik legnépesebb városa az első, ahol az elektromos villámtöltők meghaladták a hagyományos benzinkutak számát.
- Ráhúzta egy taxis a kormányt egy bringásra az Alagút bejáratánál, aztán a kijáratnál kiszá... (Player) Érdekes indokkal magyarázta a viselkedését.
- Aki látni akarja Velencét, fizessen extra díjat (Autószektor) De hát éppen ez a cél. Hogy kevesebb turista látogasson Velencébe. Mármint az olasz városba, ahol régóta probléma a látogatók áradata. A bevétel persze jól jön, de a helyi lakosoknak már pont elegük van a tömegb
- Új sportkocsinál is drágább ez az autós szimulátor (Vezess) Okkal fizettek érte forintban nyolc számjegyű összeget: ez a profi építésű szimulátor az otthon elérhető maximális élményt közelíti.
- Elkészült a hatmilliomodik BMW Senjangban (Autószektor) A legutóbbi 1 millió darab új autó elkészítéséhez mindössze 15 hónapra volt szükség, hiszen a senjangi üzem tavaly februárban ünnepelte a sorozatgyártásban legyártott ötmilliomodik autót. Az új mérföldkő a
- Teslás trükk a meleg ellen: vizes törcsibe tekert töltőfej (Totalcar) Ha hülyeségnek tűnik, de működik, akkor nem hülyeség.
- Neves formatervezési díjakat zsebeltek be a Tatra új tűzoltóalvázai (Totalcar) Eddig még soha nem nyerte el a cseh gyártó a formatervezés Oscar-díját.
- Itt vannak gigatorlódások a péntek délutáni csúcsban (Autószektor) A 26-os km-nél csak egy sávon lehet haladni. Az M6-os autópályától, összesen 13 km-en keresztül szakaszosan torlódik a forgalom, ráadásul a kínai delegáció miatt is megállították az autóút forgalmát. A delegác
- Beleszaladt: rendőrautó kamerázta a pofátlanul siető autóst (Autószektor) Az érintett útszakaszon nem ő volt az első járművezető, aki így közlekedett és felháborodást váltott ki az arra járó, szabályosan haladó sofőrökből - írta a videóhoz a rendőrség. A képre kattintva megnézh
- Az egyik legszigorúbb szabályzás miatt extrém biztonságosak a dán utak (Totalcar) Dánia jó eredményeket ért el a halálos balesetek visszaszorításában.
- Visszatér a Nascar-ba a Toyota Supra híres Castrol-festése - de egy Mustangon (Autószektor) Az autóversenyzés történetében rengeteg híres márka festése és dizájnja jelent már meg autók oldalán, ezzel hatalmas reklámot generálva, főleg, ha az adott csapat még remekül is teljesített. Elég csak a Haribó
- A BYD bejelentkezett az európai trónra (Totalcar) A kínai BYD villanyautó-gyártó éppen hogy csak megállapodott első európai üzemének felépítéséről Szeged mellett, ám már tervezik a következőt.
- Lopott autóval ment benzint lopni (Vezess) Kétszer is ellopta az ismerősétől az autót, amit benzinlopáshoz használt. Hogy ne bukjon le, cserélgette a rendszámokat – nem sok eredménnyel.
- A használt villanyautók vásárlását is támogatná a kormány (VillanyAutó) A soros EU elnökséget használnák ki a közös támogatási program megtárgyalására.
- Új részleteket árultak el az új Kresz-ről (Vezess) A közlekedésért felelős államtitkár a készülő, új Kresz a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak sokat fog segíteni.
- Új változattal bővült Lexus nagyágyúja, az LM (Autószektor) Utazó tér, ahol helyére billen a világ: ez az ígéret vezérelte a Lexus LM fejlesztő csapatát, amikor megalkották azt a prémium-buszlimuzint, amely menetkomfortjának és stabilitásának köszönhetően sem a sofőr, se
- 170-nel menekült, majd belefejelt a rendőrautóba (Vezess) Az ittasan, több szabályt megszegve menekülő autóst örökre eltiltanák a vezetéstől. Ha az ügyészségen múlik, még évekig fog börtönben ülni.
- Új város kap eszközt a gyermekgázolások ellen (Vezess) Közönségszavazás indul arról, hova kerüljön újabb, az ország mintegy 60 pontján már eredményesen működő biztonságosabb zebra a tanévkezdésre.
- A BP megvenné a Tesla Supercharger hálózatát? (VillanyAutó) Néhányan kicsit túltolták a spekulációt a közösségi médián.
- Hideg Ádámmal a mezőnyben rajtol a Formula 4-es spanyol bajnokság (Autószektor) A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzőjének 39 fős mezőnyben kell majd helyt állnia, de ugyanennyi ellenféllel küzdött meg a spanyol pályákon februárban és márciusban lebonyolított Formula 4 Winter Series-
- Hangzatos ígéretek kontra valóság: szemét lenne a Xiaomi autója? (Totalcar) Ígéretek vannak, de a gyártó pechjére már tesztek is: több, egymástól független forrás szerint a Xiaomi SU7 több ponton is aggasztó problémákkal küzd.
- Áprilisban leginkább AMG Mercit, gyors Audit és sok Ferrarit vettek a gazdag magyarok (Járműipar) Jól indult sokaknak az év Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára. Nézzük, milyen autókat vettek a leggazdagabb magyarok.
- Tiéd lehet a GT-versenyzés hőskorának egyik legsárgább sztárja (Totalcar) Szép sikereket ért el: 55 versenyből 31 győzelem és 50 dobogós helyezés a mérleg, köztük több Le Mans-i 24 órás elsőséggel.
- Nem állt le a tűz miatt a termelés az olasz Alpitronic töltőgyárban (VillanyAutó) A baleset nem érintette a termelést, sem a kutatás-fejlesztés és az adminisztratív tevékenységeket.
- Negyven éves a legendás Peugeot 205 és a 205 GTi - fotóalbum (Autószektor) Az 1970-es években a Peugeot az útkeresés időszakát élte, a három nagy francia gyártó közül egyértelműen a Peugeot-t tartották a legkonzervatívabb márkának, amely elsősorban nagy szedánjairól és tágas kombija
- Terepjáróból faragtak elnöki autót (Vezess) Izgalmas új opciót kínál a Defender 130-hoz a Land Rover, amivel a luxuslimuzinok kényelmét nyújtja a kemény terepjáró. Egyéb újdonságok is vannak a modellcsaládban.
- Ingyentankolásból űzött sportot a kecskeméti férfi (Vezess) A fizetés nélküli tankolásaihoz a rendszámokat is előszeretettel lopta, sőt, az egyik lopott rendszámmal még egy gyorshajtást is összehozott.
- Audi-iskola: duális kereskedelmi szakképzés – német mintára (Autószektor) Az iskola szakképzési rendszere ma már mintegy hétéves múltra tekint vissza. Miképp működik ma a rendszer? Először is szeretném hangsúlyozni, hogy a német modell alapján a duális szakképzés egy már sikeres model
- Máris áremelés jön a hazai kutakon (Vezess) Ellentétes irányú árváltozásokra kell számítani a benzinkutakon a jövő hét elején. Az egyik üzemanyag esetében megáll az árcsökkenés.
- A Rimac szerint egyre kevésbé van igény elektromos hipersportautókra (Totalcar) Azért érdekes ez a kijelentés tőlük, mert pont egy ilyen autóval lettek híresek.
- Kínai autógyár Pécsre nem, elektromosautó-töltőhálózat igen (VillanyAutó) Vasútfejlesztésről, atomenergetikai együttműködésről és villanyautó-töltőhálózat építésről is megállapodtunk Kínával.
- Nem gyárt több szedánt a Chevrolet (Vezess) A Chevrolet a héten bejelentette, hogy hatvan év és kilenc generáció után nyugdíjba küldi utolsó szedánját, a Malibut.
- Fizetés nélkül tankolások lopott rendszámmal, gyorshajtással (Autószektor) A rendelkezésre álló adatok alapján a 36 éves férfi 2023 júliusában közel másfél tucat alkalommal tankolt úgy a megye több településén, hogy aztán fizetés nélkül távozott. A rendőrök dolgát azzal próbálta
- Belebillent az árokba, aztán óriásit mentett egy kisteherautó sofőrje Pilisvörösvárnál - v... (Origo - autó) Segített a lendület.
- Limitált, 550 lóerős szörny lett a BMW M4 CS (Totalcar) Ha neked túl olcsó, gyenge és nehéz az M4, de túlzásnak tartod a CSL-t, akkor a CS jó választásnak tűnik.
- A belső sávban döngetett a dömperes, óriási csattanás jelezte, hogy valamit elfelejtett - ... (Origo - autó) Tanulságos leckét kapott a sofőr.
- Régi autóihoz fejleszt a Ferrari (Vezess) Halad a korral a Ferrari, még akkor is, ha ehhez vissza kell nyúlnia a múltba. Itt az újabb munka gyümölcse.
- A Jaguar tovább erősíti budapesti fejlesztőközpontját (Autószektor) Az Egyesült Királyságban tartózkodó Szijjártó Péter azt írta, hogy a Jaguar egy nagy mérnöki fejlesztőközpontot működtet Budapesten, és ez a Jaguar öt hasonló központjának egyike. "Jó volt hallgatni a vezetők
- A rendőrök elől menekült, az útfelújítás ejtette csapdába (Vezess) A sors – vagy inkább a menekülő sofőr figyelmetlensége – szólt bele egy autós üldözés alakulásába. Egy felújítás alatt lévő út jelentette a végállomást.
- Egyetlen nap alatt is lehet nagy bajt okozni (Vezess) A legtöbb visszahívási kampányban hónapokon, éveken át gyártott selejtet kell kijavítani. Heti értesítőnk egyetlen szereplőjénél jóval rövidebb ideig állt fenn a malőr, mégsem olyasvalami, amit el lehetne hanya
- 40 éves a legendás francia kisautó a Peugeot 205 (Vezess) A Peugeot 205 a francia gyártó egyik telitalálata: szerették a vásárlók, dizájnforradalmat indított el a Peugeot-nál és gyors sportsikerek kísérték karrierjét
- Elvonásokkal is negyedbillió forint felett a MOL első három havi nyeresége (Autószektor) Megjegyzik, hogy az első negyedéves eredmény elmaradt a portfolio.hu portál elemzői által várt 739 millió dolláros szinttől. Az értékesítés nettó árbevétele 2046 milliárd forinton stagnált (dollárban számolva
- DIY autómosás profi módon (Autószektor) Az autómosás végeredménye, a helyes sorrend mellett, attól függ, hogy minden felületre a legmegfelelőbb termékeket használja-e, a műanyagtól a felnikig, a festéktől az üvegig. A „mindent az egyben” ápolók prak
- Ezt a Ferrarit igazán megcsúfították, hogy extrém körülmények között is lehessen versenyez... (Player) Nyugalom, egyelőre csak tesztfázisban van az újítás.
- Kaliforniában már 1200 kilowattos töltőkkel várják a teherautókat (VillanyAutó) Már a töltés sebessége sem állhat az elektromos teherszállítás útjába.
- Mégsem borult az árokba - videón az év talán legnagyobb mentése (Autószektor) A bpiautosok.hu szerkesztősége engedélyt kapott a videó használatára, amit egy Facebook csoportba posztolt eredetileg a feltöltő. Az eset Pilisvörösvár és Csobánka között történt. Nagy volt a tempó, beborult az
- Fillérekért vehetsz veteránkorú Opelt itthon (Vezess) 1984-ben hipermodern formával landolt az európai autópiacon az Opel Kadett E. A rendszerváltoztatás korától a magyarok is felfedezték az idén 40-ik születésnapját ünneplő csepp Kadettet.
- Egy kis koccanás és totálkáros lett a villanyautó (VillanyAutó) A Fisker Ocean még álló helyzetben is borsot tör a tulajdonosok orra alá.
- Valaki megpróbált becsempészni két Cybertruckot Oroszországba (Totalcar) Nem sikerült.
- A Tesla ellen indulna harcba a Nio „olcsó" almárkája (Totalcar) A Kínában Ledao, az export országokban pedig Onvo néven futó új brand számára részben a BYD szállíthatja az akkumulátorokat.
- Gyorsabb lett, mégis kevesebbet fogyaszt – kipróbáltuk a megújult Lexus UX-et (Player) Nemrég bővült a Lexus kínálata az LBX városi szabadidő-autóval, és az egy mérettel nagyobb, de még mindig kompakt méretű UX sem maradt változatlan, előbb a tisztán elektromos hajtású, majd pedig a hibrid változa
- Szögletes megjelenésre váltott a Honda kompakt egyterűje (Origo - autó) Júniusban kerül a japán kereskedésekbe a Honda Freed 3. generációja.
- A W12-essel együtt a V8-as Bentley-motor is búcsúzik – aggódni nem kell, lesz hibrid V8 (Origo - autó) 2012 óta Győrben több mint 53 000 V8-as biturbót gyártottak a Bentley számára.
- Még több luxust és 50 extra lóerőt kap a Land Rover legendás terepjárója (Origo - autó) A Defender 130 kérhető 8 helyett 7 személyes belső térrel is.
- 3 év múlva érkezik az emberi sofőrt nélkülöző Daimler teherautó (Origo - autó) 2007-ben dobták piacra a Freightliner Cascadia teherautót, amelyből eddig 1 milliót gyártottak.
- Ismét 5-össel kezdődik az üzemanyag ára (Vezess) Hosszú ideje nem láttunk olyat a hazai benzinkutakon, mint amilyen most történik: az gázolaj ára 600 forint alatt van.
- Tippeld meg, hány millió jármű közlekedik itthon (Vezess) Tudod, hány gépjármű közlekedik összesen hazánkban? És azt, hogy mennyien utaznak évente tömegközlekedéssel? Lássuk meg tudod-e tippelni.
- Kétszer gázolták el az M1-es autópályán (Autószektor) Információk szerint hat gépkocsi volt érintett a balesetben, amely az autópálya 36-37-es kilométerénél Bicske térségében, a Budapest felé vezető oldalon történt. A járművekben összesen tíz ember utazott
- Ingyenes családi programok a Humda Zöld Életre Valók roadshow pécsi állomásán (Autószektor) A Pécs Pláza parkolójában csütörtöktől vasárnapig várják a szervezők az érdeklődőket óvodás kortól egészen az idős korosztályig. A Humda Zöld Életre Valók országos e-mobilitási és technológiai roadshow
- Hanglemezt ad ki a sportkocsigyártó (Vezess) És a korong még a kisebbik dolog, hiszen a a lejátszásáról a japán Technics DJ-zésre is alkalmas, bikás mintájú lemezjátszója gondoskodik.
- Filléres otthoni trükkel gyorsítják a Teslák töltését (Vezess) A trükk állítólag a régebbi, V2-es típusú töltőoszlopoknál a leghasznosabb, az aktív hűtés híján ezzel lehet pár percet spórolni a töltési időn
- Isteni szikra – Mazda CX-30 e-Skyactiv X Nagisa teszt (Origo - autó) Kívül-belül régies iskolát követ a Mazda CX-30, de minőségi, a benzinmotorja pedig páratlan. Vajon spórolni is tud?
- Eladó egy Opel Calibra a lehető legütősebb tuninggal (Vezess) A Ferrari Testarossát megidéző karosszériacsomagot kapott az Opel kedvenc kétajtósa a 90-es évekből, de kérdés, hogy így megér-e 1,8 millió forintot
- A kínai autópiac furcsaságai: zuhan az autó ára, mielőtt piacra dobnák (Autószektor) Az erős árverseny miatt – amelyet nem utolsósorban a Tesla kényszerített rá a kínai autópiacra - a vállalatoknak gyorsan kell reagálniuk a hullámzó keresletre, és eme tálentumról jól tanúskodik a hamarosan piacr
2024.05.11
2024.05.10
2024.05.09