1. 4 milliót kért egyetlen csavar meghúzásáért a szakember, szó nélkül kifizették neki
(Promotions)
Nem klisé, hogy a jó szakembert meg kell fizetni, főleg, ha csak ő tudja megoldani a problémát.
2. Soha ne önts ecetet a WC-be: sok pénzed bánhatja, ha mégis így teszel
(Femcafe)
A legtöbb háziasszony gyakran veti be az ecetet takarítás során, különösen ami a toalettet illeti, pedig a szakértők szerint nem lenne szabad ezt a savas folyadékot a WC-be önteni, mert nagy baj is lehet belőle.
3. Óriási földrengés rázta meg Thaiföldet és Mianmart: felhőkarcolók omlottak össze
(Femina)
7,7-es erősségű földrengés rázta meg Délkelet-Ázsiát.
4. Több mint 60 000 ember perli a népszerű kozmetikai céget – rákkeltőek voltak a hintőporaik...
(Bien)
Hatalmas jogi küzdelem zajlik jelenleg is a Johnson & Johnson kozmetikai óriáscéggel szemben, amely több mint 60 000 ember életét érintheti. A vállalatot azzal vádolják, hogy az általa forgalmazott hintőporok súlyos
5. Elvitték a rendőrök Bede Zsoltot Magyar Péterék etyeki rendezvényéről
(24.hu)
A polgármester közben ócska, bolsevik szervezőkről ír.
6. Magyar Péter is reagált Lázár János NER-kullancsos beszédére – mutatjuk, mit kommentelt
(ATV)
Lázár János szerint eljött az ideje, hogy lesöpörjék magukról a „kullancsokat”. A miniszter egy csütörtöki utcafórumon úgy fogalmazott: elege van a luxizásból. Magyar Péter Török Gábor elemző oldalán komme
7. A meggyilkolt Seres Zoltán maffiózó volt embere balhézott a Tisza Párt aktivistáival
(Telex)
Az önkéntesek a XX. kerületben, egy bolt előtt húztak fel standot, ez nem tetszett Cs. Sándornak, aki azt mondta: övé az üzlet a tiszások mögött.
8. Rendkívüli változás az ATV műsorvezetői székében
(Promotions)
A tévénézők egy régi kedves arctól búcsúzhatnak.
9. Feljelenti a Fideszt Felföldi József: 20 milliárdot vettek el tőlem
(ATV)
Felföldi József azt állítja: a Fidesz emberei belülről rombolták szét a vállalkozását, és 20 milliárdot vettek el tőle.
10. 3 csillagjegy, akikre végre rámosolyog a szerencse
(Colore)
Az utóbbi időszak talán nem volt egyszerű – sokunk életében akadtak elakadások, bizonytalanságok, vagy épp olyan pillanatok, amikor úgy éreztük: semmi sem akar összejönni. De van három csillagjegy, akiknek most v
11. TEK-esek menekítettek ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akinek a bátyjai már korábban...
(24.hu)
A borzalmakra úgy derült fény, hogy a középső fiú megszökött az anyjától, majd feljelentette őt a rendőrségen.
12. 3 éves gyermeket erőszakolt meg egy óvónő
(Tények.hu)
Fény derült rettenetes tettére.
13. Magyar Péter rendkívüli üzenetet küldött a balhés Szoboszlai Dominiknek
(Promotions)
Talán a Tisza Párt vezére is kiakadt a magyar válogatott teljesítménye miatt?
14. Gáspár Evelin ilyenre plasztikáztatta az arcát: kapott érte hideget-meleget
(Femina )
Gáspár Evelin vélhetően nem volt elégedett arca adottságaival, ezért a plasztika mellett döntött.
15. Durván beszóltak Szoboszlainak az esküvője miatt, Liverpoolban is döbbenetesen reagáltak a...
(ATV)
Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka esküvőjétől hangos a nemzetközi sajtó. Liverpoolban viszont egészen másképp reagáltak rá.
16. Kilépett a börtön kapuján, pár másodperc múlva lecsaptak rá a rendőrök
(24.hu)
Őrizetbe vették, és azonnal kezdeményezték a letartóztatását.
17. Információ érkezett Schumacherről: szomorú a helyzet
(MNemzet - s)
A rekordbajnokról nagyon kevés hír látott napvilágot, amióta 2013 decemberében síbalesetet szenvedett.
18. Kegyetlen, mit tett Michael Schumacher felesége: most már bánhatja a döntését
(Femina )
Eddie Jordan sosem látogathatta meg Michael Schumachert.
19. Keményen bírálják a szakértők a kormány nyugdíjkorrekcióját
(Index - g)
Van, aki szerint az emelés csak látszatintézkedés.
20. Pride, tiltakozás – Szijjártó: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna
(ATV)
“Pressman árnyékáról” beszélt Szijjártó Péter, aki a Pride ügyében tiltakozó 22 nagyköveteknek az ATV kérdésére azt üzeni: mi nem beszélünk bele a belső ügyeikbe. “Azt várjuk el a nálunk szolgálatot te
21. Jelentős változás jön a benzin árában szombattól: a gázolajról is megszólaltak a szakértők
(Femina)
Így alakulnak az üzemanyagárak a hétvégén.
22. Megérkeztek az első felvételek: videón, ahogy összeomlanak a házak a katasztrofális földre...
(BorsOnline)
Megdöbbentő képsorok érkeztek.
23. Verebes István és 18 évvel fiatalabb felesége: vidéken, kevesebb pénzből kénytelenek élni
(Femina )
Verebes István egy komoly döntést hozott, mely anyagi helyzetüket is érinti feleségével.
24. Brutális szupermetró köti össze Magyarországot Angliával, kiszivárogtak a tervek
(Promotions)
22 ezer kilométer kiterjedésű hálózat, és ezzel együtt új Európa épül hamarosan. Budapest sem marad ki belőle, fényesnek tűnik a jövő.
25. Nem indul rendőrségi eljárás azokkal szemben, akik zsidózva támadtak a tiszásokra Tökön
(24.hu)
Több helyen is rátámadtak a héten a Tisza Párt aktivistáira.
26. A kanadai miniszterelnök szerint nincs visszaút, Trump vámjaival vége a két ország szoros ...
(Telex)
Mark Carney bejelentette, megtorló intézkedésekkel reagálnak a Trump által nemrég belengetett 25 százalékos autóipari vámokra.
27. Ezt ne tedd soha, ha mentőt kell hívnod
(HáziPatika)
Megtörtént eseten keresztül mutatja be az Országos Mentőszolgálat, hogyan nem szabad soha mentőt hívni.
28. Bárdosi Sándor megdöbbentő vallomása a házasságáról: „Ildi válni akart...”
(Blikk)
Bárdosi Sándor tisztában van vele, hogy gyakran nyersen tud fogalmazni, emiatt azonban többször került már konfliktusba másokkal. Köztük a feleségével is, aki nehezen kezeli ezt a tulajdonságát. Bárdosi Ildikó egys
29. Ez történne a testeddel, ha nem innál 30 napig alkoholt
(Bien)
Az alkoholfogyasztás a társadalmi életünk része, sokan egy hosszú nap végén egy pohár borral vagy egy baráti összejövetelen néhány koktéllal lazítanak. De vajon mi történne a testeddel, ha egy teljes hónapig egy
30. Irány a benzinkút! Holnaptól jelentősen drágul az üzemanyag
(SzMo.hu)
Ha tankolni szeretnél a hétvégén, érdemes még ma útnak indulni, mert a benzin bruttó 7, a gázolaj bruttó 4 forinttal lesz drágább.
31. 5 szín, ami tönkreteszi a nappalit – ezeket utólag nem fogod szeretni
(Elle)
A színek erőteljes hatással vannak a hangulatunkra, és a nappali megérdemli a jól átgondolt választást.
32. Szoboszlai Dominik újdonsült feleségének durván beszólogatnak: döbbenetes, miért támadják
(Femina )
A közösségi oldalakon durva vádak érik Szoboszlai Dominik újdonsült feleségét, Buzsik Borkát.
33. Sokkoló fordulat Gene Hackman halála után: miért teszik ezt a gyermekei?
(Blikk Rúzs)
Gene Hackman és Betsy Arakawa holttestét már hetekkel ezelőtt felboncolták, ám a színész gyermekei még mindig nem vitték el a halottkém hivatalából.
34. Bede Zsoltot rendőrök vezették el Etyeken a Tisza Párt rendezvényén
(Telex)
Az esetről Magyar Péter posztolt videót Facebookra.
35. Már a mentők is a helyszínen: a legrosszabb helyszínen történt a rettenetes baleset Budape...
(BorsOnline)
Ezt a szakaszt mindenképpen kerüljük.
36. Gulyás szerint visszavonták az uniós javaslatot az óraátállítás eltörlésére, aznap ismét j...
(Telex)
Az Európai Bizottság szóvivője kijelentette: a javaslat a tagállami miniszterek Tanácsában ragadt be, ott kellene dönteniük. A testületet a tavalyi év második felében épp a magyar kormány elnökölte.
37. Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy...
(Index - bf)
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
38. Káoszt okozott egy közlekedési tábla, a sofőrök kénytelenek voltak szabályt szegni
(Autószektor)
A közösségi hálón hívták fel a figyelmet rá, hogy behajtani tilos táblát helyeztek el egy letérősávnál, amely a főútról egy pihenőhelyre vezet. Csakhogy a táblát pont a főút és a letérősáv közé ékelté
39. „Büdös kommunista g*cik” – nem tetszett az üzlettulajdonosnak, hogy a boltja előtt standol...
(Index - bf)
Pár napon belül ez már a harmadik eset.
40. Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rá...
(Index - bf)
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
41. Az emlődaganat kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket
(Webbeteg)
Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis E
42. Forradalmi áttörés az Alzheimer-kór gyógyításában – Ezekben a gyógynövényekben lehet a kul...
(Nuus)
Az Alzheimer-kór gyógyítása egyre inkább fontos kérdés, hiszen embereket millióit érinti. Egy új kutatás szerint egy hétköznapi gyógynövényben található molekula áttörést hozhat a kezelésben. A rozmaringban
43. Fontos dologra hívták fel a figyelmet az óraátállítással kapcsolatban: bajba kerülhetsz, h...
(Femina)
Mindjárt itt az óraátállítás!
44. Tovább dagad a botrány: újabb 15 kínai éttermet záratott be a hatóság, milliós bírságokat ...
(Pénzc.)
Az ellenőrzések során 120 kereskedelmi és 155 vendéglátó-ipari egységet vizsgáltak meg a szakemberek.
45. Gáspár Győző megdöbbentő vallomása: "Bár megcsalt engem, a mai napig szeretem Margaré...
(Blikk Rúzs)
De mit szól az eddig titkolt szeretőhöz Bea?
46. „Nem tudnak teljesíteni az ágyban” – Miló Viki kimondta, a fiatalabb férfiakkal nem jó a s...
(Blikk)
Miló Viki 46 évesen is bomba formában van, hiszen folyamatosan bokszol. A csinos ökölvívóbajnoknak jelenleg nincs párja, de mivel nehezen tudná összeegyeztetni a teendőit egy másik személlyel, nem is igazán vágyik r
47. Brutális állattámadás érte Dávid Petrát a Farm VIP-ben: „Judie szó szerint megmentette az ...
(Blikk)
Dávid Petrának majdnem az életébe került, hogy oldalról, a karámon átmászva közelítette meg a kis borjú tehén mamáját, ugyanis a nagy patás állat rátámadt. A személyiedzőnél hirtelen minden elsötétült, meg
48. Rettenetes halálos földrengés történt, kihirdették a szükségállapotot
(BorsOnline)
Újabb természeti katasztrófa sújtja az embereket.
49. Öt év börtönbüntetést kaphat Carlo Ancelotti? Kezdődik a tárgyalás
(Sportal)
A Real Madrid vezetőedzőjének, Carlo Ancelottinak a tárgyalása szerdán kezdődik. Egymillió eurós adócsalással vádolják.
50. Egy éve lejárt édességeket árultak egy magyarországi üzletben, azonnal lecsapott a hatóság
(Index - g)
A magyar nyelvű jelölés is hiányzott a termékek egy részéről.
1. Soha ne önts ecetet a WC-be: sok pénzed bánhatja, ha mégis így teszel (Femcafe) A legtöbb háziasszony gyakran veti be az ecetet takarítás során, különösen ami a toalettet illeti, pedig a szakértők szerint nem lenne szabad ezt a savas folyadékot a WC-be önteni, mert nagy baj is lehet belőle.
2. Óriási földrengés rázta meg Thaiföldet és Mianmart: felhőkarcolók omlottak össze (Femina) 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Délkelet-Ázsiát.
3. Elvitték a rendőrök Bede Zsoltot Magyar Péterék etyeki rendezvényéről (24.hu) A polgármester közben ócska, bolsevik szervezőkről ír.
4. Magyar Péter is reagált Lázár János NER-kullancsos beszédére – mutatjuk, mit kommentelt (ATV) Lázár János szerint eljött az ideje, hogy lesöpörjék magukról a „kullancsokat”. A miniszter egy csütörtöki utcafórumon úgy fogalmazott: elege van a luxizásból. Magyar Péter Török Gábor elemző oldalán komme
5. A meggyilkolt Seres Zoltán maffiózó volt embere balhézott a Tisza Párt aktivistáival (Telex) Az önkéntesek a XX. kerületben, egy bolt előtt húztak fel standot, ez nem tetszett Cs. Sándornak, aki azt mondta: övé az üzlet a tiszások mögött.
6. Feljelenti a Fideszt Felföldi József: 20 milliárdot vettek el tőlem (ATV) Felföldi József azt állítja: a Fidesz emberei belülről rombolták szét a vállalkozását, és 20 milliárdot vettek el tőle.
7. TEK-esek menekítettek ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akinek a bátyjai már korábban... (24.hu) A borzalmakra úgy derült fény, hogy a középső fiú megszökött az anyjától, majd feljelentette őt a rendőrségen.
8. Durván beszóltak Szoboszlainak az esküvője miatt, Liverpoolban is döbbenetesen reagáltak a... (ATV) Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka esküvőjétől hangos a nemzetközi sajtó. Liverpoolban viszont egészen másképp reagáltak rá.
9. Kilépett a börtön kapuján, pár másodperc múlva lecsaptak rá a rendőrök (24.hu) Őrizetbe vették, és azonnal kezdeményezték a letartóztatását.
10. Keményen bírálják a szakértők a kormány nyugdíjkorrekcióját (Index - g) Van, aki szerint az emelés csak látszatintézkedés.
11. Pride, tiltakozás – Szijjártó: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna (ATV) “Pressman árnyékáról” beszélt Szijjártó Péter, aki a Pride ügyében tiltakozó 22 nagyköveteknek az ATV kérdésére azt üzeni: mi nem beszélünk bele a belső ügyeikbe. “Azt várjuk el a nálunk szolgálatot te
12. Jelentős változás jön a benzin árában szombattól: a gázolajról is megszólaltak a szakértők (Femina) Így alakulnak az üzemanyagárak a hétvégén.
13. Nem indul rendőrségi eljárás azokkal szemben, akik zsidózva támadtak a tiszásokra Tökön (24.hu) Több helyen is rátámadtak a héten a Tisza Párt aktivistáira.
14. A kanadai miniszterelnök szerint nincs visszaút, Trump vámjaival vége a két ország szoros ... (Telex) Mark Carney bejelentette, megtorló intézkedésekkel reagálnak a Trump által nemrég belengetett 25 százalékos autóipari vámokra.
15. Ezt ne tedd soha, ha mentőt kell hívnod (HáziPatika) Megtörtént eseten keresztül mutatja be az Országos Mentőszolgálat, hogyan nem szabad soha mentőt hívni.
16. Irány a benzinkút! Holnaptól jelentősen drágul az üzemanyag (SzMo.hu) Ha tankolni szeretnél a hétvégén, érdemes még ma útnak indulni, mert a benzin bruttó 7, a gázolaj bruttó 4 forinttal lesz drágább.
17. Bede Zsoltot rendőrök vezették el Etyeken a Tisza Párt rendezvényén (Telex) Az esetről Magyar Péter posztolt videót Facebookra.
18. Gulyás szerint visszavonták az uniós javaslatot az óraátállítás eltörlésére, aznap ismét j... (Telex) Az Európai Bizottság szóvivője kijelentette: a javaslat a tagállami miniszterek Tanácsában ragadt be, ott kellene dönteniük. A testületet a tavalyi év második felében épp a magyar kormány elnökölte.
19. Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy... (Index - bf) A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
20. Káoszt okozott egy közlekedési tábla, a sofőrök kénytelenek voltak szabályt szegni (Autószektor) A közösségi hálón hívták fel a figyelmet rá, hogy behajtani tilos táblát helyeztek el egy letérősávnál, amely a főútról egy pihenőhelyre vezet. Csakhogy a táblát pont a főút és a letérősáv közé ékelté
21. „Büdös kommunista g*cik” – nem tetszett az üzlettulajdonosnak, hogy a boltja előtt standol... (Index - bf) Pár napon belül ez már a harmadik eset.
22. Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rá... (Index - bf) Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
23. Az emlődaganat kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket (Webbeteg) Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis E
24. Fontos dologra hívták fel a figyelmet az óraátállítással kapcsolatban: bajba kerülhetsz, h... (Femina) Mindjárt itt az óraátállítás!
25. Tovább dagad a botrány: újabb 15 kínai éttermet záratott be a hatóság, milliós bírságokat ... (Pénzc.) Az ellenőrzések során 120 kereskedelmi és 155 vendéglátó-ipari egységet vizsgáltak meg a szakemberek.
26. Öt év börtönbüntetést kaphat Carlo Ancelotti? Kezdődik a tárgyalás (Sportal) A Real Madrid vezetőedzőjének, Carlo Ancelottinak a tárgyalása szerdán kezdődik. Egymillió eurós adócsalással vádolják.
27. Egy éve lejárt édességeket árultak egy magyarországi üzletben, azonnal lecsapott a hatóság (Index - g) A magyar nyelvű jelölés is hiányzott a termékek egy részéről.
28. Mégsem mi vagyunk a csúcstartók? Egyenesen elképesztő, mennyi alkohol fogy a "szomszédunkb... (Femcafe) Csehország 15 éven felüli lakosságának mintegy tíz százaléka naponta fogyaszt alkoholt. Néhány sört, egy-két pohár bort vagy tömény italt naponta több mint 900 ezer ember iszik a 10,7 milliós Csehországban - der
29. Tönkreteszi a gyerek önbizalmát ez a szülői szokás – Szinte mindenki csinálja (Femina) Kevesen gondolnák, milyen negatív hatással van a gyerekre az, ahogyan a szülei másokról beszélnek.
30. Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe (Index - bf) A rendőrség nyomozást indított.
31. Bajban a Barcelona? Az Osasuna megfellebbezheti a csütörtöki mérkőzést (Sportal) A sajtóhírek szerint a Barcelona megszegte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) egyik szabályát azzal, hogy pályára lépett Inigo Martínez.
32. Osztrák különleges erők lepték el a rajkai határállomást 18 katonai járművel (Autószektor) Az Österreich cikke. Képernyőfotó. Az Afdru különleges alakulat 53 katonája a rajkai határátkelőhelyen – magyar-szlovák határ - az állatbetegség terjedésének megállítására – és ezzel Ausztria állatállo
33. Nagyon súlyos hír jött a beteg III. Károlyról: kórházba kellett szállítani, mellékhatások ... (Pénzc.) Kórházba szállították III. Károly brit uralkodót, miután mellékhatások jelentkeztek nála a folyamatban lévő rákkezelése miatt.
34. Bejelentették a nyugdíj-kompenzáció részleteit (HRportal) Idén januárban a kormány 3,2 százalékkal emelte a nyugdíjakat, amely mintegy 2,5 millió nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő számára jelentett érdemi segítséget. A kormány 2025-re vonatkozó i
35. Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van (Index - g) Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.
36. Az UEFA fegyelmi vizsgálatot indít a Real Madrid négy futballistája ellen (Player) Az Atlético Madrid elleni BL-párharc után indít fegyelmi eljárást a szövetség a Real Madrid ellen.
37. Óriási siker, Simon Petra lett a világ legjobb fiatal kézilabdázója (Sportal) A Ferencváros és a magyar válogatott 20 éves irányítója, Simon Petra lett 2024 legjobbja a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) szavazásán.
38. Rendőrök vitték el Bede Zsoltot a Tisza Párt etyeki rendezvényéről (SzMo.hu) Az esetről videó is készült, amit Magyar Péter osztott meg közösségi média oldalán. A Vadhajtások főszerkesztője szerint a Tisza Párt vezetőjének testőrei és aktivistái erőszakoskodtak vele.
39. Ez a világ legrosszabb dala a tudomány szerint (Player) Nem irigylünk.
40. A magyar Aldikba is eljutott az újdonság, a külföldön már népszerű pékáru – videó (Origo - g) Pár száz forintért megvehető.
41. Száműzött orosz író regényétől retteg a Kreml (Index - k) A száműzetésben élő orosz író szerint Putyin rendszere túl korrupt és nem elég hatékony.
42. Koponya-MR-vizsgálat: ilyenkor fontos elvégezni (HáziPatika) Kíváncsi vagy, hogy mi a koponya-MR-vizsgálat lényege, illetve mikor szükséges elvégeztetni? Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
43. Dani Alvest felmentették a nemi erőszak vádja alól (Sportal) Dani Alves, az egykori kiváló labdarúgója, felmentést kapott a barcelonai Fellebbviteli Bíróságon a nemi erőszak vádja alól.
44. Félelmetesen megpúpozott, gigászi trélerekkel szállítják az autókat Kínában (Totalcar) Videó is készült az egyik ilyen, durván túlpakolt kamionról, ami egyszerre nagyjából 60 tonnányi autót szállít épp.
45. Az Alfa Romeo legnépszerűbb modellje a Junior, érkezik a Q4 verzió (Totalcar) A marketingigazgató szerint ez csak növeli a népszerűségét.
46. Döbbenetes videó: nyitott teherautón szállítják az égetőbe a járvány miatt leölt állatokat (Dívány) A járványügyi szakember dilettánsnak nevezte az állatok kezelését.
47. Török Gábor: Nehéz eldönteni Lázár János mondatairól, hogy ez Robespierre első vagy utolsó... (SzMo.hu) Az elemző szerint a pályatársak közül túl sokan vehetik magukra, amit a miniszter Kisvárdán elmondott.
48. Átírhatja az energiatörvényeket az EU: ez Magyarországon is kötelező lehet (Dívány) Változóban az uniós energiaszabályozás: ez minket is érinteni fog.
49. Hatalmas áttörés érkezhet a gyógyításban: betegek, orvosok is nagyon várják (Pénzc.) Az orvosi ellátásban egyre nagyobb teret nyer a mesterséges intelligencia alkalmazása, ami megosztja a betegeket és az egészségügyi szakembereket is.
50. Fotókon, a hogy a rendőrök elviszik a momentumosokat az MTVA székház bejáratától, Orbán Vi... (SzMo.hu) Összekulcsolt kézzel leültek a köztévé székházának bejárata elé. Bedő Dávid szerint a kormányfőt a teherportán keresztül vitték be az épületbe a szokásos péntek reggeli interjújára.
Kevesebb bulvárt!
Több bulvárt!